Mikszáth Kálmán, a novellaíró

Mikszáth Kálmán írói pályáját elbeszélésekkel kezdte, s legelső írásai még Jókai hatását tükrözték. Két novelláskötete, a Tót atyafiak és A jó palócok azonban fordulatot jelentett Mikszáth írói fejlődésében: bennük talált rá először tisztán a maga egyéni, hamisítatlan hangjára.

Az első kötet négy hosszabb novellát tartalmaz. Tót történeteinek hősei a világtól elzárt magányosok, hatalmas hegyek között, a civilizációtól távol élő emberek, kiket jóval szorosabb szálak fűznek a természethez, az állatokhoz, mint az emberi társadalomhoz.

A második kötet 15 kis palóc elbeszélésből áll. Mikszáth szülőföldjének kedves tájaira, gyermekkori ismerősei közé, a palócok világába vezetnek el a kötet novellái, amelynek hőseit nagy-nagy szeretettel ábrázolja az író. Ennek következménye, hogy ezekben az írásokban Mikszáth gyakran kilép a kívülről szemlélő és mindent tudó elbeszélői szerepéből Az úgynevezett szabad függő beszédet alkalmazza: nem lehet eldönteni, hogy az író vagy a szereplő gondolatai, érzelmei öltenek-e nyelvi formát. Mikszáth novelláinak jellemző vonása az az írói magatartás is, amellyel a népi mesemondó tudatvilágát imitálja. Beleéli magát a közvetlen hallgatósághoz szóló mesélő, regélő alakjába, s a naiv, élőszóbeli előadás fordulatait utánozza. Közbeszúrt anekdotákkal, lírai kitérésekkel, az előzményekre való utalgatással, csodálkozást felkeltő érdekességekkel, ironikus-keserű megjegyzésekkel, megszólításokkal mintegy ébren kívánja tartani a hallgatók figyelmét.

Mikszáth kedves, közvetlen palócai lankás tájakon, közösségben élnek, Nógrád megye egymással szomszédos falvaiban (Bodokon, Gózonban, Majornokon, Csoltón, Bágyon).

Nemcsak jól ismerik egymást, hanem szoros baráti, komasági szálak fűzik össze őket: szegről végről mindnyájan „rokonok". A szomszédos helységek lakosai is tudnak egymásról, mintha mindenki ugyanabba a tágabb családba tartozna. A falusi emberek élete nyitott könyv, egymás előtt nincsenek titkaik, rejtegetett érzelmeik vagy gondolataik. A kötetek legtöbb novelláját összekapcsolja, hogy a szereplők egymás ismerősei, többször is fel-felbukkannak az egyes történetekben. Vér Klára az egyik írásban a bágyi molnár hitvese (Bágyi csoda), egy másikban már volt szeretőjének, Gélyi Jánosnak csalfa, hűtlen felesége (Szegény Gélyi János lovai).

Ebben a két műben is megfigyelhető, hogy ezek a novellák kitűnően megkomponált, rendkívül tömör alkotások. Hiszen A jó palócok történeteiben – akárcsak a novellák többségében - a cselekménye csak egy szálon fut, amely gyakran a főszereplő életéből egy kiragadott mozzanat, előzmények nélkül. Szintén jellemző, hogy egy viszonylag hosszú előkészítés után csattanószerű lezárás következik .Mikszáth ezekben a novellákban, tehát a sűrítés igazi mesterének bizonyul.

A balladaszerű, kihagyásos előadásmódot és szerkezetet támasztja alá, hogy palóc elbeszéléseiben is gyakoriak a megrendítően tragikus mozzanatok. Szegény Gélyi János lovai című írásában szó sincs a halálról, a megsemmisülés iszonyatáról. Csupán arról értesülünk, hogy gyönyörű feleségének, Vér Klárinak, hűtlensége miatt Gélyi János a hegyszakadék előtt híres négy lova közé hajítja a két kibontott gyeplőszárat: vagyis halálra ítélte önmagát és feleségét. Ez a veres hajú, kacér menyecske, Vér Klárát korábban a bágyi molnár felesége volt. Mikor férje bevonult katonának, az asszony így esküdözött előtte: „Előbb folyik fölfelé a bágyi patak, mintsem az él szívem tőled elfordul." Hogy mégis megszegte a szavát, az jelzi csupán, hogy leeresztett zsilipek miatt felduzzadt Bágy patak szép csendesen visszafelé kezdem folyni. Azzal a Gélyi Jánossal csalta meg az urát, aki később a férje lett, de melletti sem tartott ki hűségesen (A bágyi csoda).

Ebből a történetből is látszik, hogy a természet „főszereplővé" lép elő a novellákban. Vér Klára történeteiben a táj csak sejteti a tragikus eseményeket. Más történetekben a táj él, cselekszik, néha pedig közvetlenül is beleavatkozik az emberek dolgaiba, mint igazságot szolgáltató vagy büntető hatalom (A „Királyné szoknyája").

Az előbb már említett balladás hangulatot, sejtelmességet fokozza a babonáknak, hiedelmeknek az a világa, amely át- meg átszövi a civilizációtól távol eső palóc falvak parasztjainak mindennapi életét. A látomások, hiedelmek, babonás elképzelések több palóc novella meghatározó motívumai, úgy mint A gózoni Szűz Mária című történetnek. A hazudós Gughi Panna, a szemrevaló s nagyon vallásosnak mutatkozó menyecske Bágyon azt mondogatta mindenkinek, hogy neki többször is megjelent Szűz Mária. A gózoni búcsúban éjszaka szerelmi találkára hívja Csúz Gábort, hiszen - ahogy mondja - a Szűzanya megengedte nekik, hogy szeressék egymást. Ekkor azonban megjelenik egy nő vakító fehér arccal, szőke hajjal, kezében egy kisgyermekkel: a csoltói Kovács Maris, Gábor elhagyott mátkája. Gughi Panna rémülten felsikolt: „A Szűz Mária!" Mellét verve leborul a földre, s bevallja neki bűneit: „A pénzedet loptam, nevedre hazudtam"

A jó palócok novelláiban még találhatók romantikus motívumok, váratlannak tűnő jellemfordulatok, túlzások, eszményítő törekvések. Az ártatlanság, az erkölcsi tisztaság elnyeri jutalmát, sőt egy-egy váratlan jótett feledtetni tudja a korábban elkövetett bűnöket. Illetve a bűn következménye mindig a bűnhődés, ahogy ezeket a romantikus történetekben megszokhattuk.

De Mikszáth el is távolodott a Jókai-féle úri-nemesi romantikától. Hiszen míg Jókai műveiben a falusi emberek általában csak epizódfigurák voltak, addig Mikszáth novelláiban a tót és palóc kisemberek főhőssé nőttek. Az író idealizálja a parasztokat, s ezek az írások még nemigen érintik a falu sorskérdéseit, társadalmi problémáit, nincs bennük semmiféle lázongó dac vagy forradalmi indulat, amit a például a móriczi parasztábrázolásokban láthatunk.