Megszületik az atlétika 2001.09.30. 14:00

1866. J. G. Chambers Londonban megalapítja az Amateur Athlletic Clubot. Még ez év márciusában megrendezték a brit amatőrök atlétikai bajnokságát, többek között 120 yardos gátfutásban, súlylökésben (7,25 kg-os golyókkal, 7x7 láb méretű négyzetből), félmérföldes és 7 mérföldes futásban, rúdugrásban és kalapácsvetésben. A 7 mérföldes gyaloglás bajnoka Chambers lett. Egy évvel később Londonban megépült az első salakpálya 530 méteres távon. Az atlétikai bajnokságon a következő egyesületek vettek részt: az 1863-ban alapított első brit atlétikai klub, a Mincing Lane Athletic, a London Athletic Club, a Birmingham Athletic Club és a Sheffield Wednesday futballklub. Ezekre a klubokra – melyeket nemsokára továbbiak követtek – az volt a jellemző, hogy a versenyprogramot az addig domináló futóversenyeken túl fokozatosan bővítették, szabályozták és megpróbálták azokat az egyetemi körből kilpve, szélesebb bázisra helyezni. Itt azonban olyan szabályozást vezettek be, ami hosszú időre korlátok közé szorította a sportot. Az Amateur Athletic Club, amely később Amateur Athletic Association néven a legfőbb sportszerv lett, a résztvevők számára bevezette az amatőrszabályt. Eddig nem vették olyan szigorúan, ha egy running footman gentlemannel mérkőzött, vagy egy waterman egyszer diákokkal evezett, avagy hivatásos lovas úrlovassal együtt lovagolt a terepen. Néhány egyetemen azonban a diákok egyre nagyobb súlyt fektettek arra, hogy sportjuk „genlemanlike” maradjon. Minthogy a brit egyetemek a sportéletben vezető szerepet játszottak, az atlétikai klubok egy gentleman-paragrafussal biztosították be magukat. Ez automatikusan kizárta a kézműveseket és a munkásokat. Aki valamiféle pénzjutalmat – akár burkolt formában is – elfogadott, attól elvitatták az amatőrséget. Ugyanez vonatkozott arra is, aki hivatásos sportolóval versenyzett. Még a tanárok és edzők, akik végül is a testgyakorlással és sporttal kapcsolatos tevékenységükkel keresték a kenyerüket, sem számítottak többnek, mint amatőröknek. Ez a paragrafus nagy ellenállásba ütközött és állandó vitákat váltott ki. Így honosodott meg az amatőrversenyeken az a szokás, hogy a győztes pénzzel teli kelyhet kapott, amelyből a pénzt magához vette, a kelyhet pedig átnyújtotta a második helyezettnek. Azt is sokan ellenezték, hogy az atlétika „férfias és erőt fejlesztő gyakorlatait” kisajátították a fizikai munkát végzők. A brit atléták teljesítményét dokumentáló számok 1867-ből: negyedmérföld (402 m) 51 sec.; 1 mérföld (1609 m) 4:28,8,3 mérföld (4827 m) 15:20,6, magasugrás 170 cm; távolugrás 595 cm; rúdugrás 320 cm; súlylökés 11,75 m; kalapácsvetés 31 m. Rober Barclay Allerdice híres 1000 mérföldes gyaloglása (®1809. Június 1./110.o.) William Gale-t nem hagyta nyugodni. 1865-ben 1000 óra alatt 1500 mérföldet tett meg. Kísérői, akik éjjel lámpával világítottak neki, váltották egymást. Az időmérők csak ülve bírták a megpróbáltatás, 1867-ben a Thames Rowing Club evezősei számára téli edzésként cross-futamokat rendezett 3600 méteren. Az V. Tiswell 1868-ban 640 cm-rel távolugrórekordot állított föl. Az atlétika a következő években a brit gyarmatokra is kiterjedt és az Egyesült Államokban is meghonosodott. Éppen az amerikai William B. Curtis, a New York Amateur Athletic Club társalapítója használt első ízben szöges cipőt. Irodalom: Walter Umminger. : A SPORT KRÓNIKÁJA. Officina Nova, 1992.