Kelet kozmetikuma

Az emberiség hosszú évezredek óta rabja a szépségnek. Persze az mindig változó, hogy egyes kultúrák, népcsoportok a különböző korokban mit tartanak ellenállhatatlanul vonzónak, gyönyörűnek. Kezdetben csak a természetben fellelhető anyagokat tudták használni szépészeti célokra, főleg a növényeket. Melyik volt ez a népszerű növény Kelet népeinél?

Ez a szépítőszer nem más, mint a henna - latin nevén Lawsonia inermis -, egy gyógynövény, mely apró kerek leveleiről, bogyószerű magvairól ismerhető fel. Kedves piros, fehér, illetve rózsaszínű, négyszirmú virágocskái vannak, a közepéből hosszan kinyúló bibével. Eredetileg Egyiptomból származik, jól viseli a száraz, forró éghajlatot. Itt a körmök és a haj mumifikálására használták. Arról nem találni érdemleges információt, hogy a hétköznapi szépségápolásban is részt vett-e, de elképzelhető. A 12. században a perzsák által került Indiába és hamar népszerű lett India mellett az egész Közel-Keleten, Szudánban. Ezeken a területeken termesztik is, de legjobban a trópusi klímát szereti. Akár négy és fél méteresre is megnőne, valójában két és fél- háromméteres korában kell learatni, évente háromszor.

Számos különböző neve és változata ismert. Hívják hennének, Al-khanna-nak, Al-Henna-nak vagy lawsoniának. A virágok olaját évszázadok óta használják illatszerként. A henna hűsítő hatására Rádzsasztán, Pandzsáb, Gudzsarát sivatagi népei jöttek rá elsőként. A megőrölt pépbe mártották kéz- és lábfejüket, s így könnyebben elviselték a pusztító hőséget. Azt is észrevették, hogy a pép eltávolítása után a hűsítő hatás mindaddig megmarad, amíg a szín kitart.
Az emberi kreativitásnak köszönhetően megjelent és nagyon hamar elterjedt a hennapép testre történő festése, a testrészek díszítése. Olyan szintre fejlesztették a hennafestés technikáját, hogy később már anyáról lányra szállt a mesterség, a különböző motívumok rajzolásának metódusa, a szimbólumok jelentése.

Mivel ilyen különleges hatóerővel ruházták fel, ezért érthető, hogy a legjelentősebb hennaalkotások mindenhol az esküvői mehndik voltak. Olyan mélyen beivódott az esküvői szertartások "gyökereibe", hogy még a mai napig is használják. Egy ilyen esküvői hennafestés nagyon sok időt vett igénybe, ami türelmet követelt a menyasszonytól, de egyben alkalmat kínált a lelki felkészülésre, befelé fordulásra is. Úgy tartják, ha valaki hennáztat az esküvői szertartás előtt, szeretni fogja az anyósa. Ha állja a hosszú, gyakran 24 órás testfestést, türelmes, kitartó, célratörő ember, aki őszinte tisztelettel és hűséggel hódol a hagyományoknak. Egyes tájakon belerejtették a festésbe a vőlegény nevének kezdőbetűit is. Ha az ifjú férj megtalálta nevét, akkor ő lett a ház ura, ha nem lelt rá, akkor az asszony viselte a nadrágot.

Az esküvő ugyan a legjelentősebb festési alkalom volt, a legtöbb nagy ünnepség alkalmával szintén megjelentek a nőkön a hennamotívumok. Természetesen minden kultúra kifejlesztette a sajátos díszítőelemeit, sablonjait, mintáit. Így mára külön beszélhetünk a jellegzetes indiai festésekről, amelyekben főként az indás mintázatok jellemzőek; az afrikai népeknél megjelenő geometriai ábrákról; vagy az araboknál oly jellemző nagyobb virágmotívumokról, és így tovább. A mehndi festése ugyanakkor hamar elterjedt - és terjed napjainkban is - a nyugati kultúrákban.
A hennát gyógyító célokra is használják. Indiában és Észak-Afrikában bőrbetegségek kezelésére alkalmazzák nagy előszeretettel. Fertőtlenítő és szövetösszehúzó hatása is van, ezért gyakran használják kisebb karcolások ellátására, égési sérülések és ekcéma kezelésére. Ezenkívül pozitív hatást gyakorol húzódásokra, reumás fájdalmakra, és ízületi gyulladásokra. Lábfejre kenve hatásos lábgombásodás, tyúkszem, vízhólyag ellen, ecettel keverve pedig fejfájásra. Európában is ismert, hogy remek hajkondicionáló, jól használható korpásodás ellen, megállítja a hajhullást.