Hali!

It van a  Valentín-nap nemsokára!

Gondolom nagyon várjátok már a szerelem ünepét!Akkor se búsulj ha ezen a napon nem történik veled semmi! Mert lehet, hogy már jövő évben megtalálod a nagy őt és vele töltheted valenti napját 

A szerelem és a szeretet
VALENTIN nap

Valentin nap a szív belső titkos rekeszében, romantikusan és a rejtőzködő vágyódásban és vágyakozásokban is kielégülést találó érzelmek kifejezésének napja. Nem a testi, inkább a test, mint gát leküzdésének ünnepe, a szívek összeérésének, összeolvadásának igényét és lehetőségét jeleníti meg.

"Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem..."

 (magyar népdal)

 "...mert nagyon meg tudtam magam szeretni veled"

 (József Attila)

Az ember szeret ünnepelni. Ünnep a születésnap. (Szerintem ilyen napokon az édesanya is megérdemelne egy köszönömöt, egy szál virágot. Ez sajnos eléggé hiányzik a mi kultúránkból.) Ünnep a névnap. Eleinte ünnep a megismerkedés heti, majd havi fordulói, majd a házassági évforduló. Ünnep a nőnap, az anyák napja, lassan-lassan helyet kap életünkben az apák napja is. Vannak érzelemmel telített és vannak formális ünnepek, holott mindezek az egyének szintjén érzelmileg lényeges és önmagához, a másikhoz való viszonyának fontos pillérei.

Az ünnepek "formalizálódása"

Joggal vetődik fel a kérdés, hogy miért válik a személyiség érzelmi oldala világszerte közkincset jelentő ünneppé? Talán, hogy egy napba sűrítve "letudjuk", "kipipáljuk", hogy bizony tudjuk: élünk, van nevünk, nemünk, anyánk, házastársunk, családunk. Sőt érzünk: együvé tartozunk, szeretünk és talán szerelemre is képesek vagyunk? Vagy ez így kimondva, leírva túl pesszimisztikusnak, cinikusnak hat? Pedig van benne valami. Az életünk, a nemünk, anyánk és az anyaságunk, a bennünk lakó szeretet-szerelem, gyöngédség a környezetünkben élők iránt nem egy nap, hanem az év minden napján "ünnepelendő" kellene, hogy legyen.

És ez nem a van-e rá elég idő, hanem önmagunkhoz és a másikhoz való viszonyulásunk kérdése.

A Valentin nap üzenete

Hazánkban csak néhány évtizede lett elfogadott megünnepelni a Valentin napot, mely már régen nagy és közkedvelt nap volt az angolszász kultúrában. Ez a szeretet és szerelem napja, holott már az ókori kultúra is ismerte a szerelem és a mámor ünnepét, a Dionizosz tiszteletére. Az inkább a vak, mámoros, felelőtlen szerelem, nevezzük nevén, inkább a testi szerelemre vonatkozott. Hasonló felhangjai vannak a Szt. Iván napnak is, melyet gyönyörűen mutatott meg korának és az utókornak Shakespeare mester.

A nyers testi vággyal, annak "felelőtlen" kiteljesedésével és kiélésével szinte szembeszegül a Valentin nap és annak üzenete. Mit is jelent mindez?

Valentin nap a szív belső titkos rekeszében, romantikusan és a rejtőzködő vágyódásban és vágyakozásokban is kielégülést találó érzelmek kifejezésének napja. Nem a testi, inkább a test, mint gát leküzdésének ünnepe, a szívek összeérésének, összeolvadásának igényét és lehetőségét jeleníti meg. Azt próbálja kifejezni, ami kifejezhetetlen, szavakban alig, inkább csak a szimbolikus nyelv képes megjeleníteni: a szívnek szívvel való találkozását, "egybeolvadását". Micsoda, mindenki számára kedves giccseket választunk (boldogan), mert kifejezi azt, melyre nincs, vagy alig van szavunk.  És ha van is, nem biztos, hogy ki tudjuk mondani, és ha kimondjuk, ugyanazt jelenti, amit érzünk. Mert ahhoz szituáció is kell, és egyáltalán nem biztos, hogy tudunk olyan szituációt teremteni, melyben ezek a szavak kimondhatók, és igazak maradnak.

A szeretet-szerelem és a feszültségtűrő képesség

Első hallásra talán bizarrnak érezzük, hogy az érzelmi feltöltődést jelentő szeretet-szerelem érzése mellé társítjuk a feszültségtűrő képesség fontosságát. Pedig így igaz. A szeretet-szerelem érzés felbontja, fellazítja és ezen keresztül befogadóvá teszi a személyiséget. A "megváltoztam", "nem vagyok ugyanaz, aki voltam", "mássá tettél..." érzések elfogadásához, elviseléséhez bizony érzelmi állóképességre, énerőre, feszültség elviselő képességre van szükség. Mert bizony, bármennyire is alakulunk egymás felé ebben a szívek összeérnek nyitottságunkban  sem tudunk eggyé válni. Gondoljunk csak Filemon és Baucisz legendájára...

Az egyek vagyunk, mégis külön érzés átéléséhez érzelmi feszültségtűrő képességre, a testi vágy időszakos elcsendesítésére van szükség, mint Baranyi Ferenc írta "szebb az ajándékvárás, mint maga az ajándék. Majd holnap megcsókollak, majd holnap, várj még...".

A feszültségtűrő képesség "nevelése"

Emlékszem még, gyermekkoromban mindig előbb lett készen a sütemény, mint az ebéd. Vágyakoztam a finom, édes imádnivaló sütire, de csak a széléből kaptam egy pici ízelítőt. Többet, a javából, nem kaptam. "Várd ki! Meglátod, finomabb lesz ebéd után." Nem értettem, nekem most kell, ott van, miért várjak. Nem is kell, duzzogtam, zsaroltam, mindhiába. Ki kellett várni. És tényleg finomabb volt (összeértek az ízek). Csak később értettem meg, hogy a a cél nem a vágyak azonnali kiélése, kielégítése nem lehet a legfőbb cél.

Az is érték, ha megtanuljuk, hogy a vágyak, a vágyakozás megtartása az életöröm képesség egyik nagy tartópillére. A bennünk lakó vágyak kiéléséhez fontos a megfelelő szituáció kialakítása is.

És ez igaz nemcsak az apró, hanem a jelentősebb kérdésekben is. Ma már sokan azt sem tudják kivárni, amíg elalszanak. Biztos, ami biztos altatót szednek be, mert éppen akkor, éppen most aludni akarnak. Még az elalváshoz is feszültségelviselő képességre van szükség, a szó pszichológiai értelmében. Hát még mennyi feszültségtűrő képesség szükséges a másik emberrel való tényleges találkozásokhoz. És ez igaz nemcsak az első találkozás "kivárásához", hogy "ki lesz az én emberem?", de azt követően még inkább, az élet mindennapjaiban, a bensőséges találkozásokhoz is, amitől megújul és megerősödik a kapcsolat.

Vajon a másikba, vagy a szerelembe vagyunk-e szerelmesek

A szerelembe szerelmesnek lenni egyértelmű, természetes érzelmi szükséglet. Úgy is mondhatjuk, ez így könnyű. Fantáziában minden adott. A valóságban viszont nemcsak megírni kell a történetet, de szerepelni és rendezni is tudni kell. Előre kell(ene) ráérezni, hogy hogyan hat mindaz  amit teszünk a másikra, és hogyan fog arra reagálni. Nem a vágyaink szerint zajlik az életünk, holott vágyunk arra az összehangolódásra, amely a kapcsolat lényege.